Korlátozva mégis szabadon

MENÜ

Deme Mónika - Adjon

Adjon

 

Adjon Isten békét,

erőt, egészséget,

hitet, reménységet,

szeretetet. ami éltet,

s minden jót, szépet.

 

Örül a szívem a télnek,

az ősznek, az esőnek, a szélnek,

és a baráti levélnek,

ami megnyugvást ad a szívemnek,

és békét a lelkemnek,

mikor fájdalmak gyötörnek.

 

Bár nem félek,

mikor támadások érnek,

ha félnék is Benned bízok és hiszek,

amíg csak élek Téged dicsérlek,

mert annyira szeretlek,

hogy bármerre mész követlek!

 

Ezt nem értik az emberek,

hogy Te adtad az életet,

és Téged illet a köszönet,

hogy boldog emberként élhetek,

mióta Téged ismerlek!

 

 2020.október 31.

 

 

Tovább0 komment

Deme Mónika- Más vagyok

Más vagyok

 

Más vagyok,

amit ti is láttok,

azt, hogy két bottal járok,

vagy négy keréken gurulok,

ettől még ember maradok,

hogy sehova sem szaladok,

csak kezemben tollat fogok

és verset – vagy történetet írok,

egyszerűen Isten csak ennyit adott,

ebből gazdálkodhatok

vagy talán hazudok,

amit én sohasem tudok,

mert a szívem parancsot kapott,

amit a Bibliában találok

és naponta el is olvasok

valamint eszerint is imádkozok

mielőtt munkához látok,

drága kedves Barátok!

 

2020. október 23.

 

Tovább0 komment

Menűk

  • Hirdetés
    2019-07-12 13:19:58

     

     

    Ajánlás 

    Azért imádkozok, hogy amikor elolvasod ezt a könyvet az Úr áldása áradjon ki életedre és járjon át egészen, hogy egy olyan áldást tapasztalj, mint amit én tapasztaltam amikor legelőbb elolvastam a szeretetről megszövegezett szavakat, amit Mónika összefoglalt egy csokorba. Engedd, hogy a Szent Szellem elvégezzen, amit akar elvégezni te benned mert mind azt fogja megtenni, amit fontosnak lát az életedben. Mónika testvérnőm a Jézusban van az élet gyülekezetben ismerte meg a szeretetet és ott tért meg Jézushoz, nekem egy megtiszteltetés, hogy a pásztora lehetek és segíthetek a növekedésében. Azon kívül, hogy megírta ezt a csokrot a szeretetről már előzően írt másik könyveket is, ajánlom, hogy azokat is olvasd el. Egy nagyon jó ima társat találtam, mint pásztor Mónikában, aki hűségesen szolgálja az Urat, akinek könyvét teljes bizalommal ajánlom mert tudom, hogy Istennek fontos eszköze. 
     
    Nemet József, argentin misszionárius Jézusban van az élet gyülekezet alapító pásztora 

    „Az isteni szeretet türelmes és jóságos. Ez a szeretet nem féltékeny, nem irigy, nem dicsekszik, nem büszke, nem viselkedik gorombán, nem a maga hasznát keresi, nem lesz indulatos… Ez a szeretet soha nem fogy el.” 1 Korinthusiakhoz 13:4-8 


    Bevezető 

    Örökké tartó szeretet, ami mindent elfedez, ez egy egyszerű kis könyvecske, de nagy és fontos dolgok vannak leírva benne. 

    Lehet, hogy van, aki nem hisz egy ilyen szeretetben, ami örökké tart, de Isten Mónikát így szereti és téged is! 

    Mi is a szeretet? a Biblia azt írja: „Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem múlik.” 1Kor. 13.7,8) 

    Nagyon kevés ember az, aki a szeretetet így képzeli el vagy tapasztalja meg. Emberileg ez lehetetlen de Isten ilyen velünk, és amikor Ő hív és befogadjuk Jézus Krisztust, mint Megváltónkat és Urunkat és Isten gyermekei leszünk akkor Vele ez nekünk is lehetséges. 

    Ez a könyv egy bizonyság olyan valakiről, aki minden nap az örökkévaló szeretetet tapasztalja. 

    Nemet Erzsébet
  • Facebook oldal. Kövess!

  • Könyvvárálás
    2018-12-18 08:45:20

    Még mindig lehetséges könyveim megvásárolni így karácsony közeledik, így ajándékba is adhatod barátodnak, Barátnődnek, Rokonodnak, stb.
    Engem ezzel támogatnál, hogy napvilágot lásson a 4. könyvem.

    Könyvek bemutatása:

    Van egy biztos alap:

    Ajánlás
    Sok testvéri szeretettel ajánlom ezt a könyvet, mert mióta Mónikát megismertem, azt látom, hogy egyre jobban fejlődik az Istennel való kapcsolatában, egészen átváltozott az élete.
    Mikor hozzánk kezdett járni, akkor depresszióban, szomorúságban és az elzárkózásban szenvedett, de mióta Jézus Krisztust befogadta a szívébe, megváltozott az egész élete és most arról ír, hogy milyen helyzetben élt Jézus előtt és milyen a mai élete.
    A változás ragyogást hozott az életében, megtanult kommunikálni az emberekkel és bárkinek bátran elmondja vagy leírja az üzenetét.
    Örülök, hogy egy ilyen bátor írónak lehetek a pásztora, és hogy Mónika az imatársam, akivel órákat tudunk eltölteni Isten előtt, ahol felsoroljuk Istennek a városunk, családunk és személyes szükségeinket.
    Azt gondolom, hogy ennek a könyvnek csak gratulálni tudok, mert amikor végig olvasod, biztos meg fogod tapasztalni, hogy Isten beszélt hozzád, és az én vágyam az, hogy ugyanazt megtapasztald te is, mint Mónika.
    Sok szeretettel írom e szavakat, mert azt gondolom, hogy egy jó olvasmány van a kezedben.

    Nemet József argentin lelkipásztor

    A szívem mélyéből

    Ajánlás
     
    Mónika úgy került hozzánk, mint nem sokan mások. Ő Istent kereste és a Vele való közösséget. Az ő szíve nyitott volt Isten felé, aki már várta és ezért mindjárt tudott Vele találkozni. Ekkor Ő átváltoztatta gondolatait, érzéseit, teljes életét. Mónikának már régebbtől volt egy képessége, és ugyanúgy, mint az életét, ezt is átadta Krisztusnak, aki mindjárt megajándékozta újabb versekkel, de most ezek Őt dicsérik, Neki adnak hálát és mind a dicsőséget! Mi, mint lelkipásztorai ajánljuk e könyvet, mert tudjuk, hogy e versek egy olyan szívből fakadnak, ami tele van Isten szeretetével. És ez minden ember életére csak áldást tud hozni. Bízunk benne, hogy a tiedre is! Német Erzsébet és József, lelkipásztorok
     

     


     

     
Asztali nézet